Elfogadta a bizottság a „lex Gyöngyöspatát” - Lendvai Ildikó elégedett

illusztrációAz Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a mai napon úgy döntött, hogy a parlament elé terjeszti az úgynevezett „közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények” módosítását, amely elfogadása esetén lehetővé teszi, hogy ezek után csak olyan polgárőrségek működhessenek, amelyekkel a rendőrség előzetesen együttműködési megállapodást kötött.

A kormány véleménye szerint a törvénymódosításra azért van szükség, mert a polgárőrségek eddig a rendőrségtől függetlenül is működhettek, amely kihívást jelent az állam erőszak monopóliumára, ráadásul az utóbbi időben „elburjánzottak” a polgárőrök. A javaslatot az MSZP is lelkesen támogatta, Lendvai Ildikó a bizottsági ülésen elmondta: nagyon egyetért a módosítással, ideje volt már, hogy a búza az ocsútól elváljon, és a „valódi” polgárőrökkel szembeni visszaéléseket meggátolják. Az előterjesztésről az LMP-s Szabó Tímea is támogatólag nyilatkozott, azzal a megkötéssel, hogy ők a gázspray használatát az arányosság és az önvédelem elve alapján a szövegben pontosítanák.

gaudi nagy tamásEllenzéki véleményt egyedül Gaudi-Nagy Tamás fogalmazott meg, aki szerint jelenleg közbiztonsági válsághelyzet van Magyarországon, amely ellen a társadalom - az érdemi állami segítség hiányában - természetes önvédelmi reflexekkel válaszol. A jobbikos képviselő kijelentette, amennyiben a kormány valóban meg akarja védeni állampolgárait, akkor nem azok ellen kéne fellépnie, akik a civil kezdeményezés lehetőségével élve segítséget nyújtanak a rendfenntartásban, hanem akik életvitelszerűen, a helyi közösségek szabályait semmibe véve, testi épségükben és életükben fenyegetik a helyi lakosságot. Gaudi-Nagy Tamás utalt Harrach Péter korábbi hozzászólására, amelyben a KDNP-s képviselő leszögezte, hogy a szóban forgó bűnelkövetők többsége cigány származású volt, majd emlékeztetett, hogy amikor a Szebb Jövőért Polgárőrség tagjai aláírásgyűjtésbe kezdtek, a lakosság többsége maradásra kérte őket. A jobbikos politikus szerint a magyar állampolgárok joggal várják el, hogy az általuk fizetett állam lássa el a rendvédelmet, ha pedig erre nem képes, legalább ismerje el és támogassa a közbiztonság megvédése mellett síkra szálló szervezeteket.

A törvénymódosítás szövege egyébként jogi aggályokat is felvet - kifogásolta a képviselő. Gaudi-Nagy Tamás rendkívül aggályosnak nevezte, hogy a tervezet szerint ezentúl csak olyan polgárőrség működhet, amely a rendőrséggel előzetes megállapodást kötött, az azonban nincsen szabályozva, hogy a rendőrség mi alapján utasíthat el bizonyos polgárőrségeket, amely különösen annak fényében veszélyes, hogy a rendőrség a közelmúltban például a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet is nemkívánatosnak nyilvánította. Szintén problémásnak tartotta a képviselő azt a passzust, amely a jövőben megtiltaná, hogy a polgárőrségek külön kérésre más szomszédos, vagy távolabbi településeken nyújtsanak ideiglenes segítséget. Az állam óriási felelőtlenséget követ el, ha bedobja a gyeplőt, és azt mondja, hogy mindenki oldja meg maga a problémáit, és ehhez nem kérhet segítséget - jelentette ki a politikus. Gaudi-Nagy Tamás a túl tág büntetőjogi kategóriák, illetve a kilátásba helyezett 150 ezer forintos pénzbírság és az elzárással fenyegetett új szabálysértések ("polgárőr tevékenység szabálytalan ellátása", "közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése") ellen is felszólalt, mondván a tervezet sok tekintetben emlékeztet az MSZP-SZDSZ kormányok alatt elharapódzott, aktuálpolitikai jogalkotási módszerekhez (pl. "lex tojás").

A végszavazás előtt a kormánypárti politikusok is kifejtették véleményüket. Gulyás Gergely szerint a törvény semmi másra nem irányul, csak a rend megteremtésére. A fideszes politikus az egyenruhás masírozók mellett elítélte a katasztrófaturizmusból kilátogatókat is, akik szerinte ugyanúgy feszültséget keltettek. Párttársa, Csöbör Katalin azonban ennél jóval markánsabb véleményt fogalmazott meg: szerinte a Jobbik nem a rend, hanem a káosz és a feszültségszítás pártja, és célja, hogy polgárháborúba vezesse (!) az országot. Csöbör Katalin legszívesebben minden egyenruhát betiltana, és azt is büntetné, hogy a polgárőrség tagjai politikai pártokhoz kötődjenek.

A bizottság végül két jobbikos ellenszavazattal elfogadta a törvényjavaslatot, amely így az Országgyűlés plenáris ülése elé fog kerülni.

Bencsik János - barikad.hu