Draskovics: Nem kell bemenni, és kész!

Nem kell bemenni, és kész! - foglalta össze álláspontját a hivatali ideje alatti állami ünnepségeken történt indokolatlan vegzálásokról és jogsértésekről Draskovics Tibor az országgyűlés albizottsága előtt. Az exminiszter azt is elárulta: büszkeséggel tölti el, hogy az ő  minisztersége idején "göngyölítették fel a Magyarok Nyilai-ügyet" - amelyben az ügyészségmind a mai napig nem tárt a nyilvánosság elé érdemi bizonyítákokat.

A mai napig nem tudta megválaszolni az 1990 utáni magyar demokrácia a gyülekezési jog, illetve ezzel összefüggésben mások jogainak gyakorlásával, az ezek összeegyeztetésével kapcsolatos kérdéseket - mondta Draskovics Tibor volt igazságügyi és rendészeti miniszter a parlament jogsértéseket vizsgáló albizottságának keddi ülésén.

Az ex-tárcavezetőt konkrét ügyekben is faggatta a testület. Révész Máriusz a 2008. február 21-ről 22-re virradó éjjel letartóztatott legalább 10 fiatalról - köztük egyik szomszédjáról -  érdeklődött, akikre éjjel kommandósok törtek rá, átkutatták a házukat, előállították őket - ám vádat egyikük ellen sem emeltek. A fideszes képviselő azt firtatta: vajon lehetett-e összefüggés a később teljesen értelmetlennek bizonyult rendőri akcók és Draskovics Tibor február 18-i miniszteri kinevezése között. Révész szerint a szocialista politikus elődje, Takács Albert éppen abba bukott bele, hogy nem tudott megfeleleni a "Magyarok Nyilai"-ügyben támasztott elvárásoknak. Válaszában Draskovics visszautasította, és "sértőnek" nevezte a feltételezést, hogy egyrészt ő, másrészt "több száz rendőr és ügyész" összehangoltan törvényt sértett. (Nem volna meglepő, hiszen épp a bizottság korábbi meghallgatásaiból vált minden kétséget kizáróan világossá, hogy 2006. őszén is tömeges, egymással összeegyeztetett jogsértéseket követett el mind a rendőrség, mind az a igazságszolgáltatás - barikad.hu) Az ex-miniszter gúnyosan még azt is hozzátette: nem ismerheti "dátumszerű pontossággal" Révész szomszédjának életét.

Nem kell bemenni, és kész!

Wittner Mária arról érdeklődött, hogyan láthattak el állami ünnepségeken rendörségi feladatokat - többek között motozást, csomagok átvizsgálását, igazoltatást - a külföldi tulajdonban álló In-Kal Security. Gaudi-Nagy Tamás, a bizottság jobbikos alelnöke emlékeztette Draskovics Tibort Szabó Máténak, az emberi jogok országyűlési biztosának állásfoglalására, aki alkotmányosan is aggályosnak tartotta, hogy a rendőrség megosztotta az erőszak monopólimát egy magáncéggel. Az ex-miniszter válaszában nemzeti ünnepeinket a Sziget Fesztiválhoz hasonlítva úgy vélekedett: minden rendezvénynek megvannak a maga sajátos szabályai, és a szervező dönti el, mit, és milyen feltételekkel enged behozni, valamint, hogy kit bíz meg ezen regulák betartásával. "Akinek nem tetszik, annak nem kell bemenni, és kész!" - summázta álláspontját az egykori tárcavezető. A politikus "nem emlékezett pontosan" olvasta-e az ombudsman jelentését. Gaudi-Nagy Tamás erre reagálva leszögezte: a miniszternek hivatalból kötelessége ismerni a munkásságára vonatkozó állásfoglalásokat, és igyekezne kell megfelelni az ezekben foglalt ajánlásoknak. Többek közt ez választja el a jogállamot, a nem jogállamtól - mutatott rá a jobbikos képviselő.

Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke a meghallgatás után újságírók előtt arról beszélt: 2007-től sem volt tökéletes a gyülekezési joggal kapcsolatos rendőrségi gyakorlat, de jobb szándékú volt, mint előtte, és ezért éles határvonalat kell húzni a 2006. őszi jogellenes rendőri brutalitások, illetve a rendőrség későbbi tevékenysége közé. Gulyás Gergely szerint valószínűleg lesz még egy ülése az albizottságnak, azután október 23-ig elkészítik jelentésüket.

Gaudi-Nagy Tamás, a testület jobbikos alelnöke szerint "szemtelen, cinikus" volt meghallgatásán Draskovics Tibor, mert úgy tett, mintha az ő hivatali idejében már nem történt volna jogsértés. A képviselő szerint az is felháborító, hogy a volt igazságügyi- és rendészeti miniszter a meghallgatáson úgy fogalmazott: büszke rá, hogy az ő hivatali ideje alatt "leplezték le" a Magyarok Nyilai nevű "terrorszervezetet" - ezzel lényegében egy koncepciós eljárással dicsekedett az albizottság előtt.

MTI nyomán barikad.hu