Budaházy ügy: újabb kikényszerített vallomást vontak vissza (+videó)

A nyolcadrendű vádlott volt menyasszonya visszavonta nyomozati vallomását, mert azt a hatóságok megfélemlítése miatt tette. 2009 júliusában őt is elfogták az NNI emberei, és közölték vele, hogy csak akkor engedik el, ha együttműködik.

Az ügyet és az iratokat is jól ismerő forrásunk a következőket hozta tudomásunkra. Kevéssé ismert tény, hogy 2009. július 14-én nem három, hanem valójában négy embert állított elő a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az médiában megjelent első hírek is erről szóltak.
Sőt néhány orgánum azt is tudni vélte, hogy a négy elfogott személyből kettő hivatásos katona.
Lásd pl.:
Szent Korona Rádió

Csak később pontosít a média, miután a Központi Nyomozó Főügyészség sajtó szóvivője tájékoztatja a sajtót. Azt azért valószínűsíthetjük, hogy a média munkatársai nem maguktól találták ki korábban a négy embert, akiket mint a Magyarok Nyilai feltételezett tagjait fogták el.

Ez összevág a most meghallgatott tanú, T. Veronika által elmondottakkal. Miszerint a munkahelyén, ami amúgy a Magyar Honvédség, felettese behívatta ahol már várta a rendőri csoport. Erre lehet mondani, hogy demonstratíve, megkomponált körülmények közt vitték be.
Később a nyomozati anyagok valóban csak mint tanú említik, az előállítás körülményeiről nem került elő irat.

Ezen túl a bírósági meghallgatásán a tanú az is állította, hogy előállításakor kérdésére, hogy szüksége lehet-e védő ügyvédre, nemleges választ kapott.
Szikinger István védő ügyvéd kérte, hogy olvassák fel T. Veronikának az idézését 2009-ből.
Ilyen irat amúgy nem lelhető fel a nyomozati anyagok közt.

A fentiek alapján, valóságosnak tűnik a tanú bírósági állítása, miszerint az őt 2009 nyarán kihallgató nyomozók, valóban presszionálhatták és eleinte, látszólag legalábbis, gyanúsítottként kezelték. Mivel a munkahelyén vették őrizetbe (ahogy az első híradások is szólnak) valóban volt oka attól tartani, hogy az incidens okán elveszítheti munkahelyét.
A korabeli híradásokból is láthatjuk, nem is alaptalanul. Az aznap őrizetbe vett másik katona elbocsájtásáról még aznap döntöttek.

A másik katona, T. Csaba, amúgy T. Veronika korábbi élettársa és vőlegénye volt.
A nyomozati anyagból az is kitűnik, hogy a Honvédelmi Minisztérium nem sokat adott a látszatra és az ártatlanság vélelmére. A nyomozati iratokban ugyanis fellelhető, hogy dátum szerint később, 2009 augusztusában lefolytatott méltatlansági eljárás az ami alapján, valójában 2009 szeptemberében bocsájtották el az állományból a az akkor még csak gyanusított férfit.

Korábban írtuk:
Szerdán folytatódott Budaházy és társai ügye a Fővárosi Bíróságon. Délelőtt az egyik vádlott, T. Csaba volt menyasszonyát hallgatta meg a bíróság. A nő 2004 és 2008 közt volt T. Csaba élettársa, majd menyasszonya, ezért volt vőlegénye tekintetében megilleti a mentességi jog a vallomástétel alól.

T. Veronika a bíróság előtt elmondta, hogy a nyomozati szakban tett vallomását nem tartja fenn, mert azt kihallgatása során fenyegetés hatására tette. Őt is elfogták 2009 júliusában, mint a volt vőlegényét és még két vádlottat, és az NNI munkatársai hallgatták ki. Azzal fenyegették, hogy nem kerül szabadlábra ha nem elég együttműködő, ezért aláírta a vallomást. Az egyik eljáró bíró, Nyilas Levente felolvasta a visszavont nyomozati vallomást, ami közben T. Veronika többször közbeszólt, hogy ő ilyet nem mondott. Budaházy György észrevételezte, hogy nem ez az első eset, amikor egy tanú azt állítja, hogy a vallomásában szereplő állítások nem tőle származnak. A tanú két nappal a kihallgatása után panaszt kívánt tenni kihallgatásával kapcsoltban, de az akkor eljáró ügyész, Antal Lajos egyszerűen kihajította az irodájából.
Szikinger István szerint a tanú kihallgatása jogsértő módon történt, mivel nem tájékoztatták arról, hogy milyen ügyben és milyen minőségben hallgatják ki, valamint nem figyelmeztették, hogy az ügyben érintett közeli hozzátartozójára nem köteles vallomást tenni.

A tárgyalás során ékes példáját láthatták a jelenlévők annak, hogyan dolgozik a hatóság, amikor fényképről felismertetést tartanak. Alábbi videónkból ezt is megtudhatják.

A tárgyalás második felében, délután egy tanút hallgatott meg a bíróság, aki az egyik sértettnek segített eloltani a kis tüzet, ami az előkertjében keletkezett. Szintén előkerült a szokásos momentum, amikor a tanú a nyomozati vallomása felolvasásakor jelezte a bíróságnak, hogy ő ezt nem mondta, vagy nem így mondta, mivel a vallomást a rendőr fogalmazta meg, az nem adja pontosan vissza az ő szavait.

Pénteken újabb tanúk és sértettek meghallgatásával folytatódik a nyilvános tárgyalás reggel 9 órától.

(Szent Korona Rádió, Hunniablog)

Tags: