Így lehet megakadályozni a magyar műemlékek védelmében tett felszólalás elhangzását

2013. november 11-én, az Egyes törvényeknek a közgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásával összefüggő módosításáról (T/12791) címet viselő törvényjavaslat vitáját, majd az azt követő szavazás után Jakab István, az Országgyűlés kormánypárti alelnöke ügyrendben adta meg a szót Gaudi-Nagy Tamásnak.

Köszönöm szépen elnök úr, csak én már körülbelül két perce megnyomtam az ügyrendi gombot, még a szavazási folyamat előtt. Szerettem volna elmondani azt, hogy egy ügyrendi javaslatom van ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban... - jelezte Gaudi.

- Képviselő úr! Tájékoztatnom kell, hogy a szavazás elfogadott napirendünk szerint zajlik, ebben most jelen pillanatban a Házszabály alapján nem áll módunkban semmilyen változtatást végrehajtani - közölte a nemzeti jogvédőnek válaszul Jakab István.

- Ügyrendi javaslatom lett volna az, hogy ne szavazzuk meg ezt a javaslatot, mert ez a magyar műkincsek elzabrálásához vezet... - folytatta volna Gaudi-Nagy Tamás, mikor az alelnök ismételten magához ragadta a szót.

Képviselő úr! Képviselő úr még egyszer megismétlem: elfogadott napirend szerint haladunk. Erről a Ház egyszer már szavazott. Köszönöm! Tisztelt Országgyűlés folytatjuk munkánkat - így is történt, az ellenzéki képviselő pedig mindentől függetlenül, hiába állította, hogy időben jelezte az ügyrendi javaslatát, nem mondhatta el a műkincsek védelmében, a törvényjavaslat elfogadásának elutasítását kezdeményező felszólalását.

A megdöbbentő pillanatok utólag az alábbi videón megtekinthetők: