A Magyar Szigeten tartottam előadást és koncerteztem a Kugli együttessel

Augusztus 6-án immár sokadik alkalommal ismét örömmel tettem eleget a Magyar Sziget szervezőinek felkérésére:  előadást tartottam nagyszámú érdeklődő előtt az országgyűlési munkáról, a nemzeti sorskérdésekről és a nemzeti jogvédelemről.

Az előadás végkövetkeztése az volt, hogy a nemzeti önrendelkezést visza kell szerezni, azt egyáltalán nem szereztük vissza a mostani kormány állításával ellentétben: ennek érdekében kell kitörni az államadósság csapdából, legyűrni a multik hazai uralmát, a nemzetközi szervezetek befolyását és helyzetbe juttatni a megmaradás bástyáit: a kistelepüléseket, helyi gazdálkodókat, magyar vállalkozásokat, megvédeni a mindennapi bűnözésnek kiszolgáltatottakat,  devizahiteleseket, a magyar termőföldet, vízkincset és valódi elszámoltatás kell, a politikai foglyok szabadonbocsátása és koncepciós eljárások megszüntetése mellett.

Ellen kell állni az adósságtörlesztésre hivatkozással működtetett gyarmatosítási programnak, amelynek keretében most többek között a kistelepülések helyi önkormányzását akarják megszüntetni és a új munkajogi szabályokkal rabszolgasorba taszítani a munkavállalókat.

Ezt követően Budaházy György felesége, Berni, húga Edda, illetve Nagy Zoltán IX. r. vádlott (a róla Morvai Krisztina és Kőszegi László által készített film itt érhető el) és védője, a Jobbik Jogsegély Szolgálat remek ügyvédje, Borbély Andrea társaságában  közös fórum keretében osztottam meg gondolataimat a Magyarok Nyilai ügyről, pontosabban a már több mint két éve előzetesben tartott Budaházy György és Szász Endre, és 15 társuk elleni koncepciós jellegű eljárásról.

A teljes körű tájékoztatás mellett a fő üzenetünk az volt, hogy ez az eljárás törvénytelen vád alapján zajlik, meg kell szüntetni és a jelenlegi rendszer nem vállalhat folytonosságot a Gyurcsány rendszerrel, amelynek gyalázatos terméke ez a kirakatper. Ha pedig vállalja az eljárás fenntartásával, akkor ezzel azt bizonyítja, hogy szó sincs forradalomról és elszámoltatásról, igazságtételről és mindez a mostani rendszer hazug és nemzetellenes jellegére utal. A nemzet rabsága és Budaházyék rabsága egy tőről fakad, együtt kell véget vetni mindkettőnek.

Tájékoztatást adtunk a politikai foglyok mellett kampányról is. Megfogalmazódott az igény egy minden eddiginél nagyobb, erőteljesebb tiltakozássorozat beindítására: szeptember elején egy hatalmas tüntetéssel veszi ez majd kezdetét egy nemsokára közzéteendő időpontban.

A fórum és előadás után fiaimmal íjaztam.

Délután  tiszteletbeli rimustgitárosként léptem fel a Kugli zenekarral (www.kuglirock.hu) egy rendkívül jó hangulatú koncerten. Nagy megtiszteltetés, hogy műkedvelőként ez a nagy formátumú formáció időről-időre "megtűr" a színpadon, de úgy éreztem most sem bánták. Az első blokbban a kíváló magyar rockzenét játszó Kugli együttes önálló műsora hangzott el, majd három számukban beszálltam gitárommal (Hajnalodik, Számmal jelzett ember- Budaházy Györgynek ajánlott szám, Föltámadott a tenger), végül pedig két nagyobbik fiam is csatlakozott: Bálint énekelt és furulyázott, Nándor fiam pedig dobolt a klasszikus Magyarország és Rózsavirág című hazafias nótákban, együtt zengte velünk a közönség, hogy "Kárpátokból üzenjük a világnak, hogy nincsen párja sehol a mi hazánknak". A legvégén pedig egy fergetes boogie-woogie számot (Megbukott a Gyurcsány-rezsim) adtunk elő, amelyben Bálint dobolt.

Az este koncertjeit is meghallgattam (Hungarica, Palmetta, Magozott Cseresznye), ezen kívül pedig sok remek baráttal és harcostárssal találkoztam, beszélgettem és koccintottam. Összességében megint igazi élmény volt a Magyar Sziget!

Gaudi-Nagy Tamás