Ebben a formában kevés a családon belüli erőszakkal kapcsolatos tényállás (videó)

2013. május 15-én, az Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11105) vitájában Gaudi-Nagy Tamás a családon belüli erőszakkal kapcsolatos népi kezdeményezést elindító Halász Pálma véleményét tolmácsolva azt javasolta, hogy Magyarország is a ratifikálja az Európa Tanács nők elleni erőszakról szóló egyezményét.

Úgy vélte, a kormány javaslata nem fedi le a családon belüli erőszak társadalmi problémáját, nem kezeli a tartósan visszatérő verbális bántalmazást és a gazdasági kiszolgáltatottságot. Szerinte a javaslat ebben a formában kevés, és nem teljesíti ki a népi kezdeményezésben megfogalmazott célt.
Halász Pálma véleményét tolmácsolva elmondta: igazából nem mutatkozik valós szándék arra, hogy ezt a problémát teljes mértékben megpróbálják felszámolni. Úgy fogalmazott: "vak komondorok ülnek a jelzőrendszerben", akik bűnös passzivitással figyelik az eseményeket.
  
Gaudi-Nagy Tamás azt ugyanakkor üdvözölte, hogy a javaslat szerint nem magánindítványosok, hanem közvádasak lesznek ezek a bűncselekmények.


mti nyomán