A bírák helyzetét nem az EU és Gyurcsányék szerint kell rendezni, hanem a történeti alkotmány vívmányai szerint

A bírák elmozdíthatatlanságának elvét sértő módon végrehajtott nagyszámú és komoly felzúdulást, sőt működési zavarokat eredményező bírói elbocsátást előíró bírói jogállási törvényi rendelkezést az Alkotmánybíróság nemrég meghozott döntése hatályon kívül helyezte a történeti alkotmány vívmányaira hivatkozással.

Elmarasztaló döntést hozott a napokban az EU Bírósága is. Ezért mindenképpen orvosolni kell a helyzetet, erre most Gyurcsányék terjesztettek elő javaslatot. Annak ellenére, hogy olyanoktól származik, akik kormányzásuk idején a bírói függetlenség elvét egyáltalán nem tisztelték és kiemelkedő bűnöket követtek el a nemzet ellen, amely miatt már régen felelniük kellett volna, mégis az ügy érdemét nézve nem könnyű döntést hozva a javaslat támogatása mellett döntöttünk. A fő indok: a történeti alkotmány szerinti,  bírák elmozdíthatatlanságának elvét úgy kell érvényesíteni, hogy az egyúttal ne legyen akadálya olyan bíráktól való megválásnak, akik arra alkalmatlanok vagy politikailag motivált döntéseket hoztak. Mindez tehát nem az EU vagy Gyurcsányék követelménye, hanem a történeti alkotmányé.