Nemzeti jogvédő siker: bűncselekmény hiányában mentették fel a meghurcolt vármegyést - Almási Lajos videós tudósítása a tárgyalásról

A Fővárosi Törvényszék 2014. szeptember 10-én hozott jogerős ítéletével bűncselekmény hiánya miatt mentette fel a Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd által védett Kemenár Zoltán HVIM aktivistát, akit az ügyészség a 2013. október 23-i Jobbik rendezvényt követően egy élő közvetítést adó forgatócsoporttal kialakult konfliktus kapcsán garázdaság bűntettével vádolt meg. Közel két nap bűnügyi őrizet után még előzetes letartóztatását is indítványozták, a sajtó akkoriban a Jobbikkal összekapcsolt "garázdaságnak" széles teret adott. Elsőfokon is már felmentették a hazafit bizonyítottság hiánya miatt, most azt mondta ki a másodfok, hogy vélemény-nyilvánítása és saját védelme nem valósított meg bűncselekményt. A törvénytelen meghurcolásért kártérítést fog érvényesíteni a bátor hazafi, aki példát mutat mindenkinek arra, hogy ne féljen senki alkotmányos szabadságjogaival élni. Az ügy részletei itt olvashatók.