Draskovicsi, gyurcsányi időket idéz az IMF-őrség eljárása

A mai napon (március 27.) Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva György Gyula a Jobbik országgyűlési képviselői sajtótájékoztatót tartottak a Bank Center épülete előtt, a nemzeti ünnepet követő rendőrterror kapcsán.

Zagyva György Gyula elmondta, hogy az ország minden szegletéből folyik a tanúk összeszedése, azonban az illetékes szervek hibát, hibára halmoznak. Konkrét példaként kiemelte, hogy parancs nélkül akartak házkutatást tartani egy olyan személynél, akinek egyetlen „bűne”, hogy egy évvel ezelőtt a barátnője volt az egyik hazafinak, aki március 15-én Budapesten járt.

A világ legkomolyabb akciója az IMF ellen?

Harmadik világi országokban szinte rendszeresen vannak összecsapások tüntetők és a karhatalom között az IMF és világbank miatt. Kifejezetten IMF-iroda elleni támadás azonban még nem volt a világban, csak a március 15-ei eset nálunk. A legtöbb eset az IMF által parancsba adott megszorítások és az ezzel kapcsolatos privatizáció miatt robbant ki. Európában leginkább semmit sem érő, zászlólobogtatós semmivé alakultak az ilyen demonstrációk (lásd békemenet), kivéve ezalól a mostani görögországi eseményeket. Erőszakosabb tüntetők kizárólag a G8-ak találkozói ellen mozdultak meg. Sehol nem írnak arról, hogy milyen következményekkel járt a tüntetőket illetően, természetesen a rendőrökkel összecsapó tüntetőket előállították. A legtöbb esetben, ahol szóbakerül az IMF, ott sem ellenük, hanem a kormány ellen lázadtak az emberek, hiszen a kormányok háta mögé bújva hajtatják végre a világbanki programot a hódítók. Eddig, közvetlenül ennyire előtérbe mint nálunk nem kerültek, ezért is lehet ez a hatalmas rendőrségi terror, ami egyértelmű, hogy felsőbb utasításra van.

Zagyva elmondta, hogy ma reggel házkutatást tartottak Toroczkai Lászlónál, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítójánál, akinél számítógépet, pendrive-okat, illetve minden adathordozót lefoglaltak, és bilincsben vitték el az állapotos felesége, és kislánya szeme láttára. Toroczkait csak órákkal később engedték ki a kihallgatás után, de még az ügyvédjének sem árulták el addig, hogy hol van.

Röviden elmesélte a tanúkihallgatásra szóló idézés átadásának körülményeit egy érintett, aki elmondta, hogy reggel fél hétkor mentek a lakására a civil ruhás nyomozók, és a szomszédok szeme láttára akarták magukkal vinni kihallgatásra. Csak hosszas vitatkozás után mondták el a rendőrök, hogy tanúskodnia kell, és a későbbiek folyamán önként is bemehet.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás elmondta, hogy a gyurcsányi idők sejlenek fel a tanúk kihallgatásával kapcsolatban. Párhuzamba állította a mostani vegzálásokat a néhány évvel ezelőttiekkel, amikor a „Magyarok Nyilai” ügy érintettjeit hasonló ÁVH-s módszerekkel szedték össze a hatóságok.

A sajtótájékoztató keretében a média megjelent képviselői esettanulmány formájában kapták meg hat olyan hazafi leírását (lásd alább) a jogszerűtlen kihallgatásokról, és házkutatásokról, akik az ügyben érintettek, továbbá a Deres TV vélhetőleg titkosszolgálat általi támadásainak összegzését is tartalmazza az anyag.

Annak ellenére, hogy az ország számos pontján megvadult cigányhordák fosztogatnak, IMF megrendelésre a rendőrség elképesztő csapatérőkkel volt a helyszínen a sajtótájékoztató ideje alatt. Munkatársaink összesen hat csapatszállító autót, és egy kamerás kocsit számoltak össze, de rajtuk kívül számos gyalogos járőr, és civil ruhás rendőr volt a helyszínen.

A sajtótájékoztató végeztével Gaudi-Nagy, és Zagyva képviselők megpróbálták átadni az IMF képviselőinek a fent említett esettanulmányt, de a biztonsági őrök nem akarták őket beengedni az épületbe, miközben bárki szabadon ki- és bemehetett a nyitott ajtón. Miután a nehézségeket kiküszöbölve sikerült bemenniük, odabent egy civil ruhás személy készített róluk felvételeket, aki megtagadta a személyazonosságára vonatkozó kérdésekre a válaszadást. Dr. Gaudi-Nagy Tamás, és Zagyva György Gyula rendőri segítséget kért. Az igazoltatás során kiderült, hogy az illető szolgálatban lévő rendőr, aki jogszerűtlenül készít felvételeket a sajtótájékoztatón megjelent személyekről, és az utána zajlódó eseményekről.

Annak ellenére, hogy a két országgyűlési képviselő munkaidőben próbálta felkeresni az IMF magyarországi helytartóit végül azt a választ kapták, hogy senki nincs az épületben, aki fogadni tudná őket, illetve kizárólagosan csak levelet lehet a magyarországi IMF-helytartóinak írni, arról sem adhatnak tájékoztatást, hogy konkrétan melyik szinten, melyik irodában találhatóak meg.

Hunyadi Gábor éppen jogra okítja a civil ruhás rendőrt

Pár konkrét eset

2012. március 15-én a Rendszervágás nevű facebook csoport demonstrációjáról többen átvonultak a Szabadság térre. Ott a Bank Centerben található IMF kirendeltség képviselőjének szerettek volna egy petíciót átadni, azt azonban nem vette át senki. Miután megjelent a rendőrség, mindenki önszántából elhagyta az épületet. Sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett. A rendőrségnek a Bank Centernél senkivel szemben nem kellett intézkednie. Ennek ellenére a rendőrség hajtóvadászatot indított azon jobbára fiatal személyek ellen, akik jelen voltak az említett eseményen. Alább – a teljesség igénye nélkül – az ő visszaemlékezésük olvasható.

1. Béla (Budapest, diák) : ,,21-én reggel fél hétkor a lakótársam ébresztett fel azzal, hogy három civil ruhás nyomozó keres. Amikor kimentem a folyosóra, ott már több szomszéd is összegyűlt. Minden bemutatkozás nélkül annyit mondtak nekem a nyomozók, hogy fáradjak velük egy kihallgatásra. Semmiféle információt nem kaptam, kérdésemre pedig arra hivatkoztak, hogy majd „bent” mindent megtudok az illetékesektől. Végül elmondták, hogy tanúként fognak kihallgatni a Bank Centernél történtekkel kapcsolatban.”

2. Krisztián (Röszke, karbantató): ,,21-én este a postaládában találtam egy borítékot, melyen kézzel írva a nevem, illetve az volt olvasható, hogy BRFK. A boríték egy idézést tartalmazott két nappal későbbre. Még aznap este tárcsáztam az idézésben megadott számot, jeleztem, hogy anyagi okokból sajnos nem tudok Budapestre utazni. Erre azt a választ kaptam, hogy semmi probléma, majd hívni fognak a későbbiekben. Erre rövidesen sor is került, közölték, hogy azonnal menjek be Szegedre, és ott tegyek vallomást. Kérdésemre, hogy ez milyen idézés, azt a választ kaptam, hogy ,,telefonos”. Még aznap bementem Szegedre vallomást tenni. A tanúkihallgatáson közölték, tudják, hogy bent voltam a Bank Center épületében, mert felvétel van róla. Erre elmondtam, hogy az lehetetlen, ugyanis Budapest egy másik kerületében tartózkodtam az adott időben. Ennek a tisztázása után arra vonatkozólag tettek fel kérdéseket, hogy aznap mikor, illetve mit csináltam.”

3. János (Szentes, tanuló) : ,,21-én a kora reggeli órákban ébresztettek fel a szomszédok, miután a rendőrök gyakorlatilag az összes ablakon bekopogtak, felébresztve ezzel mindenkit. Közölték, hogy a március 15-i budapesti eseményekkel kapcsolatban szeretnének tanúként kihallgatni.”

4. Zoltán (Szeged, autószerelő) ,,Barátaimmal reggel indultam el vidékről a Jobbik március 15-i rendezvényére. Budapesten egy megkülönböztető jelzést használó rendőrségi gépkocsi és két másik gépjármű fogta közre személyautónkat. Civil ruhás nyomozók és rendőrök kiparancsoltak minket a gépkocsiból, átvizsgálták a járművet, csomagjainkat kipakoltatták a földre, mindezeket rendőrségi kamerával rögzítették. A nap folyamán kísértetiesen hasonló módon ez újra megtörtént velünk, a korábbinál is több rendőr közreműködésével. Átnézték a zsebeinket és az autóra hasaltatva átvizsgálták a ruházatunkat. Ezek után kettőnket megbilincseltek, majd előállítottak a Gyorskocsi utcai fogdába. Az előállítás okára vonatkozó kérdésre a rendőrök felsőbb utasításra hivatkoztak. 11-12 órán keresztül fogva tartottak, a mobiltelefonom a benne lévő SIM kártyával minden indoklás nélkül lefoglalták. A fogdában töltött idő alatt, 23:00 óra magasságában házkutatást tartottak az egyedül élő 58 éves édesanyámnál is. A mai napig nem kaptam választ a miértekre…”

5. Ágnes (Szeged, tanuló) ,,Március 15-én éjjel, elmondásuk szerint a Budapesten történtek miatt jöttek hozzám kutyákkal a rendőrök. Házkutatást szerettek volna tartani, mint megtudtam, a volt barátommal kapcsolatban nyomoznak. Tájékoztattam őket arról, hogy fél éve nem vagyunk együtt a barátommal, nincsenek nálam dolgai. Így végül mégsem került sor a házkutatásra, de addig a lépcsőházban a hangos telefonálásukkal fellármázták a lakókat. Ráadásul mire eljutottak hozzám, előtte több lakásba is bekopogtak a kutyákkal érkező rendőrök.”

6. Zoltán (Eger, tanuló) ,,Március 21-én reggel 8:00-kor a kollégiumban kerestek budapesti nyomozók. Lakótársaimmal, a kollégium portásával beszéltek, felmentek a kollégium igazgatójához is. Én éppen a testnevelés tanszéken voltam tenisz edzésen, ahová feljött a Dékáni Hivatal egy munkatársa. Gyakorlatilag félbe szakadt az edzés, mondták, hogy rendőrök keresnek, azonnal menjek le a Dékáni Hivatalhoz. Fogtam a táskám és a ruháim, majd úgy ahogy voltam, leszaladtam a D- épülethez lévő Hivatalhoz. Bekopogtam, köszöntem, majd mielőtt bármit kérdezhettem volna, hátulról megkocogtatták a vállam. Két férfi volt. Megkérdezték a nevem, majd miután bemutatkoztam, közölték, hogy a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályáról jöttek, fel szeretnének tenni pár kérdést. Mondtam nekik, hogy üljünk be egy terembe – mert gyakorlatilag a portásoktól, a diákokon át mindenki minket nézett -, de azt felelték, hogy velük kéne mennem. Kérdeztem tőlük, hogy van más választásom, mire azt felelték ,,nem igazán”. A városi kapitányságra vittek. A kihallgatás előtt elkérték a telefonom, azt ellenőrizték, hogy ki van kapcsolva a készülék. Jobbára a március 15-én elhangzottakról, történtekről kérdezgettek. A kihallgatás során több alkalommal mondtak olyan dolgokat, melyek megtörténtére én nem emlékszem. Minden alkalommal hozzátették, nekik erről videofelvételük van, nekem ebből nem lehet bajom, ismerjem el. Én ennek nem tettem eleget.”

Médiaterror: a Rendszervágás nevű facebook csoport rendezvényéről és a Bank Centernél történtekről elsőként beszámoló, azt retorikájában támogató ,,Deres Tv” honlapját a rendőrség és/vagy a titkosszolgálat feltörte, azt folyamatosan támadja. Ahogy tették azt korábban a politikai elittel kapcsolatban kritikát megfogalmazó Kuruc.info radikális internetes hírportállal, most a Deres TV ellehetetlenítésére költik az adófizetők forintjait.

(Szent Korona Rádió)