dr. Gaudi-Nagy Tamás

Küzdelem a 2006-os rendőrterror áldozataiért, üldözött gárdistákért, jogfosztott elcsatolt magyarokért avagy kik a nemzeti jogvédők és mit akarnak ? (Morvai és Gaudi beszélgetése a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetemen)

„A rendszerváltás óta működött összes politikus együttvéve nem tett annyit a magyar emberek szabadságáért és emberi jogaiért, mint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat”– állítja dr. Morvai Krisztina a nemzeti jogvédelem szerepéről. Vele közös beszélgetésben a II. Rákóczi Ferenc Szabadegyetem keretében - ifj. Hegedűs Lóránt tiszteletes meghívására - a Hazatérés Templomában 2016. április 24-én vezettük be a közönséget a nemzeti jogvédelem „műhelytitkaiba” és válaszoltuk meg az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket: 

- hogyan jutott eszükbe nemzeti érzelmű magyar jogászoknak, hogy megszerveződjenek és létrehozzák a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot ? Van-e még létjogosultsága ? 

- honnét jött az indíttatás, hogy  bírósághoz forduljanak hazafias tüntetések feloszlatásának jogellenességét kifogásolva? 

- hogyan érték el, hogy a feloszlatott tüntetések résztvevői jelentős kártérítéseket kaptak? 

- hogyan szálltak szembe a hatalom rendőrállami módszereivel 2002-2010 között, a Lelkiismeret'88 Csoport, Budaházy György és sok más hazafi jogi képviseletében ?

- hogyan láttak el tüntetési ügyeletet és fogdavizsgálati szolgálatot a Bajtársiasság napján (2009. július 4.) és számos más, a hatalom által támadott nemzeti tüntetés kapcsán? 

- mi volt a szerepe a nemzeti jogvédőknek a 2006-os brutális rendőrterror feltárásában és az igazságtételben? Hol marad az elszámoltatás ?

- milyen volt hazánk 2002 és 2010 közötti története a nemzeti jogvédelem szemüvegén keresztül? 

- jár-e az elszakított területeinken élő magyaroknak a nemzeti önrendelkezés/autonómia, az anyanyelvi jogok és más emberi jogok? 

- hogyan kényszeríthetőek ki ezek a jogok? miért fokozódik az elnyomás az elcsatolt magyar területeken ?

- mi a helyzet a bebörtönzött székely hazafi politikai foglyokkal ?

A beszélgetésből kiderül, hogy  a Nemzeti Jogvédő Szolgálat – túlzás nélkül – történelemformáló szereppel bír a valódi rendszerváltozásra vágyó Magyarországon. A beszélgetésen szó kerül arról is, hogy a két nemzeti jogvédő hogyan értékeli a Jobbikban zajló jelenlegi folyamatokat. 

Mi soha nem adjuk fel ! Nem engedünk a magyarok jogaiból !

Ezért is kérem Krisztinával és minden nemzeti jogvédővel együtt, hogy adója 1%-ával, vagy lehetőségeivel összhangban más módon, támogassák a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot (www.njsz.hu).

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető,

Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu

Nemzeti Jogvédő Szolgálat adószáma: 19334684-1-05

Banki adatok:

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-29912821

Külföldről érkező utaláshoz az alábbi banki adatok szükségesek:

Bank neve: Erste Bank Hungary Nyrt. (internet cím: www.erstebank.hu)

Fiók neve és címe: Budapest-Ferenc krt-i Fiók H-1095 Budapest, Ferenc krt.

SWIFT kód: GIBAHUHB,

nemzetközi bankszámlaszám: HU45 1160 0006 0000 0000 29912821

Jogerősen ítélt meg jelentős kártérítést az ítélőtábla tizenhárom gárdistának

Almási Lajos tudósítása a  2016. május 6-án győzelemre vitt 13 meghurcolt gárdista ügyéről. 

A filmben nyilatkoznak a felperes gárdisták közül négyen és a jogi képviselők (dr. Borbély Andrea és dr. Gaudi-Nagy Tamás), illetve látható a bíróság ítélethirdetése és a rendőrség egykori brutális és jogellenes akciójának néhány részlete.

 Bár a Fővárosi ítélőtábla jogerős ítéletében enyhén leszállította az elsőfokú kártérítések mértékét, de így is hatalmas elégtétel ez a 2009. július 4-i (Bajtársiasság Napjaként vonult be a történelembe) rendőri erőszakot elszenvedő derék gárdistáknak.

A rendőrséggel emiatt perben álló többi közel száz jogsértett gárdista és hazafi ügyére is jótékony

hatással lehet ez az eredmény. Az áldozatok peren kívüli jóvátétele, a felelősök megbüntetése, és a kártérítések velük való megfizettetése még várat magára.

Az MTI így, az mno.hu pedig így számolt be az ítéletről. 

Köszönöm a gárdistáknak a kitartást, a bizalmat és köszönet Andreának, meg irodám minden munkatársának a kiváló csapatmunkát! És végül köszönjük Potyka bá, hogy velünk voltál és buzdítottál!

 

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

 

Szolgaságba taszítaná az EU a függetlenségükért küzdő tagállamokat, így hazánkat is? (Morvai és Gaudi) (Videóval)

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász, az NJSZ ügyvezetője az Európai Parlament idei májusi plenáris ülése után, annak tapasztalatairól beszélgetnek "a színfalak mögött", Strasbourgban.

 

A témák:

- brutális büntetéseket fizettetne a kötelező migráns áttelepítésnek ellenálló tagállamokkal az EU;

- a megbukott dublini menekültügyi rendszer reformja és a schengeni "szabad" belső határok megőrzése címén teljesen központosított bevándorlási- és menekültügyi "megoldást" akarnak, kötelező automatikus áttelepítéssel - a két kiemelt vita elemzése;

- hogyan csempészné be Európába az EU újabb gazdasági bevándorlók millióit az embercsempészet-emberkereskedelem elleni harc és az áldozatok védelme ürügyén? -  a jelentés vitájának elemzése;

- a migránsáradatért nem kis részben felelős Törökország által kizsarolt EU-török megállapodás alapján küszöbön áll 80 millió török vízummentes EU-ba utazási lehetőségének megnyitása;

- az EU kétarcúsága: miközben harcos állásfoglalásban áll ki a muszlim krími tatárok jogaiért és követeli közülük egyes politikai fogolynak minősített személyek szabad lábra bocsátást Oroszországot ostorozva, addig tétlenül és közönyösen szemléli,  hogy az elcsatolt magyarok jogait egyre többször és durvábban sértik meg különösen Erdélyben, ahol Beke István és Szőcs Zoltán székely hazafiak "terrorizmus" gyanújával már lassan fél éve bizonyítékok nélkül sínylődnek román börtönben;

- a "dübörgő" elszámoltatás hazai eredményei: Budaházy Györgyre 20 év és 15 társára tíz évet meghaladó fegyházban letöltendő büntetést kért az ügyész a Hunnia perben, dr. Gaudi-Nagy Tamást pedig május 25-én vádlottak padjára ültetik az ügyészség 2006 őszi dicstelen szerepét taglaló, még országgyűlési képviselőként tett kijelentése miatt;

Gaudi a Szabadfogásban a háttérhatalmakról, az MNB kétes üzelmeiről és a Jobbik cukisodásáról

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. közéleti vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal május 4-én (31. adás), a következő részvételemmel zajlott adást május 18-án sugározzák.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- Orbán Viktor az MTA közgyűlésén a háttérhatalmak kártékony szerepéről nyilatkozott, ez követendő, helyes nyílt beszéd volt vagy fantazmagória, amely sértette a tudós társaság becsületét ?

- Matolcsy György meghatározó szerepet játszott az MNB alapítványainak kétes pénzkihelyezéseiben, legutóbb méregdrága kézi szövésű szőnyegek beszerzésére derült fény, mitől aggályos és jogellenes ez a gyakorlat, miközben az ügyészség azonban nem lép, de Budaházyra 20 évet kér az ügyészség ?

- mi zajlik a Jobbik házatáján, hová lett a mozgalmi indíttatás, a valódi és gyökeres rendszerváltozás akarata, minden párt szükségképpen intézményesedik, feltétlen lojalitást követel és felfalja a "forradalom" gyermekeit ?

- mit tegyen a felcsúti Puskás Akadémia, hogy elkerülje a kiesést vagy visszakerüljön ?

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket, bár több tekintetben egyetértés is kialakult.

A 31. adás felvétele (42 perc)

Szereplők rajtam kívül: Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő,  Konok Péter történész,  Magyar Kornélia politikai elemző, Puzsér Róbert független újságíró és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Elment a Nemzet Hőse, Potyka bá

85 éves korában elhunyt vitéz Porubszky István, mindenki Potyka bája, a Nemzet Hőse, aki fáradhatatlanul és példaértékűen küzdött a Nemzet szabadságáért 1956-os szabadsághacosként, az emigrációban, majd ismét itthon hazafias fiatalok vezetőjeként, tanítójaként és a Gárda végsőkig hű, s elkötelezett tagjaként. Búcsúztatásán 2016. május 5-én sokan, de nem elegen voltunk ott a Kispesti Temetőben, akik tiszteltük, szerettük. Ravatalánál elhelyeztem a Nemzeti Jogvédő Szolgálat koszorúját, amelyen ez áll: " A Nemzete Hőse vagy Potyka bá!" Pár perces személyes hangvételű beszédben idéztem fel örökké derűs, barátságos és igazságkereső személyét, aki rám is óriási hatással volt. Neki ajánlottam a másnapi gárdista per jogerős eredményét, amely neki is köszönhetően győzelemmel végződött. Egy bátor és elkötelezett harcossal megint kevesebben vagyunk, de mindig velünk lesz küzdelmeinkben!

dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Jogerősen ítélt meg kártérítést az ítélőtábla tizenhárom gárdistának

13 meghurcolt gárdista ügyét vittük ma, május 6-án  jogerősen győzelemre dr. Borbély Andrea ügyvéd kolléganővel. Bár az ítélőtábla enyhén leszállította az elsőfokú kártérítések mértékét, de így is hatalmas elégtétel ez a 2009. július 4-i (Bajtársiasság Napjaként vonult be a történelembe) rendőri erőszakot elszenvedő derék gárdistáknak. A rendőrséggel emiatt perben álló többi közel száz bajtárs ügyére is jótékony hatással lehet ez az eredmény. A felelősök megbüntetése és a kártérítések általuk történő megfizettetése még várat magára.  Az MTI így számolt be az ítéletről.

Almási Lajos videós tudósítása rövidesen látható!

Köszönöm a gárdistáknak a kitartást, a bizalmat és köszönet Andreának, meg irodám minden munkatársának a kiváló csapatmunkát! És végül köszönjük Potyka bá, hogy velünk voltál és buzdítottál!

 

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Gaudi az N1 TV-ben: "Minden szurkoló bűnöző?"

Legalábbis egyes hivatalos szervek szerint. Ismét súlyos ítéletet kapott egy futballszurkoló. A műsorban megszólaló Czifrák András a 2015. szeptember 4-i magyar-román Eb selejtezőn műanyag poharat dobott a rendőrsorfal felé, majd belerúgott egy másik műanyag pohárba. Ezért első fokon 3 év letöltendőt kapott. 

Az N1 TV Felderítő c. műsorában (5 perc) adtam jogi értékelést az ügyről kiemelve, hogy szurkolókhoz képest a fehérgalléros bűnözés gigantikus károkat okozó elkövetői rendszeresen sokkal enyhébb büntetéseket kapnak, nem beszélve arról rendszerint még meg is ússzák a nagy halak... Súlyos belső aránytalanság van a Büntető törvénykönyvben és bírósági gyakorlatban, amelyet társadalomvédelmi szempontból sürgősen orvosolni kell!

A rendőrség fekete napja 1.: felmentett gárdistáknak fizet kártérítést a BRFK

A rendőrség fekete napja volt 2016. április 22-e. 

A Fővárosi Ítélőtábla egy napon két jogerős ítéletben is elmarasztalta a Budapesti Rendőr-főkapitányságot alapvető szabadságjogok megsértése miatt és jelentős összegű nem vagyoni kártérítést ítélt meg a nemzeti jogvédők által képviselt meghurcolt tibetieknek és gárdistáknak.

A BRFK a Fővárosi Ítélőtábla 2016. április 22-i jogerős ítélete alapján két meghurcolt gárdistának köteles nem vagyoni kártérítést fizetni: kamatokkal és perköltséggel együtt – fejenként hétszázezer forintot. 

A két gárdistát, Horváth Krisztiánt és Veress Gábort 2009. november 22-én a fővárosi Gellért tér közelében jogtalanul megbilincselték, előállították, majd hat és fél óráig fogva tartották. A felpereseket dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője képviselte.

A jogsértettek a vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 1919-es budapesti bevonulására emlékező rendezvényen vettek részt, amikor a rendőrök arra hivatkozva intézkedtek velük szemben, hogy úgymond tetten érték őket, amint a 2009. július 2-i jogerős ítélettel feloszlatott Magyar Gárdát újjászervezik. 

Az ebben a perben hozott elsőfokú ítéletről szóló hír itt és tudósítás itt látható.

A tárgyalásról szóló tudósítást Almási Lajos készítette, a további részletek a filmet követően olvashatók:

Jogfosztottságban – meddig? Erdély ma, Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzésének tükrében

A "terrorizmus gyanúja miatt" bebörtönzött kézdivásárhelyi székely hazafiak, Beke István és Szőcs Zoltán történetének tükrében képet kaphatunk az erdélyi magyar nép s a székelység mindennapjairól – megalázottságukról, jogfosztottságukról, ellenállásukról és harcaikról. Egy európai uniós tagállamban, a XXI. században... Morvai Krisztina (www.morvaikrisztina.hu), Gaudi-Nagy Tamás (www.gaudinagytamas.hu) és Almási Lajos dokumentumfilmje 2016 tavaszán készült Székelyföldön, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) jogvédő monitorozó körútján.

Gaudi a Szabadfogásban a panamai offshore botrányról, az uniós pénzek sorsáról és a magyarok kivándorlásáról, boldogtalanságáról

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. közéleti vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal április 6-án (28. adás), a következő részvételemmel zajlott adást május 4-én sugározzák.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- a panamai offshore botrány és a magyar szálak

- az MTVA vezérigazgatójának titokzatos lehallgatása

- a magyarok boldogtalansága és a kivándorlási hajlandósága, mi az ok és mi lesz így?

- mire költik az unós pénzeket? 

- jól tette a fekete nővér, Sándor Mária, hogy feladta?

 

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket.

A 28. adás felvétele (42 perc)

Szereplők rajtam kívül: Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Kardos Gábor borász-filozófus,  Konok Péter történész,  Magyar Kornélia politikai elemző  és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Gaudi az ECHO TV-ben a Dániel Péter és homoszexuális menet ellen tiltakozó, 4 év után felmentett hazafiakról

Az ECHO Tv-n a Bírósági történetek c. műsorában beszélgettem pár percben Liebmann Katalinnal 2015. április 13-án arról, hogy nemrég mentette fel a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon - négy évvel az események után - azt a két hazafit, akiket az Orbán rendszer rendőrsége és ügyészsége hurcolt meg a Horthy Miklós kormányzó szobrát leöntő - időközben már Izraelbe települt - Dániel Péter és homoszexuális menet elleni tüntetéseken való részvétel miatt. 

Az ügy pikantériája, hogy a helyszínen működő, három rendőrségi kamera által készített videofelvételek a 2002-2010 közötti időszakot idézően rejtélyesen eltűntek...

Az egyik felmentett, Kürti Zoltán akkoriban országgyűlési képviselőként parlamenti munkatársam volt. Az ügyészség egyikük esetében tudomásul vette a felmentést, de a jelenleg Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnökének asszisztenseként dolgozó Zoltán esetében bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett.

Az ügy további részletei itt olvashatók.

Honfitársi üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, 

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője (www.njsz.hu

Már nem titkolják: az EU célja a tömeges, legális bevándoroltatás és a globális világrend -Morvai és Gaudi az EP áprilisi üléséről

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász, az NJSZ ügyvezetője az Európai Parlament idei áprilisi plenáris ülése után, annak tapasztalatairól beszélgetnek "a színfalak mögött", Strasbourgban. 

A témák:

- háborús menekültek helyett most már nyíltan bevándorlókról és munkát kereső, "innovatív" gazdasági migránsokról szólnak a friss EU dokumentumok, a cél: az illegális migráció helyett a tömeges legális bevándoroltatás távoli idegen kultúrákból Európába;  a kiemelt vita és a Bizottság közös bevándorlási politikát erőltető veszélyes javaslatának elemzése

- a közös védelmi és biztonságpolitika nem titkolt célja a globális világrend megvalósítása a NATO-t szolgáló közös európai haderővel, a nemzetállamok önálló energia-ellátásának felszámolásával, a II. világháború utáni európai belső határok mindenek feletti védelmével és hosszú távon a nemzeti önrendelkezés és a nemzetállamok

megszüntetésével

- a globális tervekkel szembehelyezkedő, rossz nebulók az EU-ban: Magyarország után a szintén "renitens" Lengyelországot próbálják megfegyelmezni, nem sok eredménnyel (a Lengyelországról szóló jelentésről)

- kitekintés: Orbán Viktor miniszterelnök délvidéki látogatásának értékelése és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat erdélyi jogi monitorozó útjának néhány tapasztalata 

- a kézdivásárhelyi székely hazafiak üzenete a bukaresti börtönből

Puszta kérésre semmit sem fogunk kapni - el kell vennünk, amit akarunk!

2016. március 16-án Kézdivásárhelyen a Vigadó dísztermében dr. Morvai Krisztinával és az NJSZ küldöttségével felemelő hangulatú, öntudatot és ellenállási akaratot erősítő nemzeti jogvédő fórumot, önrendelkezési tanácskozást tartottunk a jogi önvédelem és önrendelkezés iránt érdeklődő székelyek előtt.

Tematikus beszédekben foglaltuk össze román elnyomatás alatt álló székely testvéreinknek szánt gondolatainkat (Krisztina beszéde itt látható), de felszólalt Péter János, a Székely Nemzeti Tanács kézdiszéki elnöke, Jánossy Mária Kézdivásárhelyről elszármazott los angeles-i ügyvéd, NJSZ partner, majd hosszan válaszoltunk a lelkes résztvevők kérdéseire, végül közösen elénekeltük a magyar és a székely himnuszt.

Többek között szóltam a nemzetközi jog magyar közösségi törekvéseket alátámasztó szabályairól, az önrendelkezés elérését szolgáló eszközökről, az elnyomás, uralkodás, beolvasztás elcsatolt terülteinken érvényesülő mentalitásáról. Ismertettem a több európai államban jól működő önrendelkezési modelleket (Dél-Tirol, finnországi svédek, Frízföld) és azok történetét. Ezektől az illető állam sokszínűbb és gazdagabb lett. „A székelységnek joga van szabadon használni nemzeti szimbólumait és anyanyelvét, és ahhoz is joga van, hogy saját sorsáról döntsön” – hangsúlyoztam. Azzal a javaslattal álltam elő, hogy Székelyföldön és Erdélyben  magyar-székely jogászok alakítsanak nemzeti jogvédő jogsegélyszolgálatot, minden segítséget megadunk ehhez. 

Kérem terjesszék előadásomat, segítve ezzel a jogtudat és az önrendelkezéshez való jog éltető ismeretének erősödését, és ezáltal a székelység és az erdélyi magyar nép közelebb jusson a kívánatos szabadságához. Ez minden magyar érdeke is, mert meggyőződésem: felrázó, mozgósító hatása lesz szerte a Kárpát-medencében a székelyek sikerének !

Honfitársi köszöntéssel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Székely hazafiak terrorizmussal gyanúsítva- filmelőzetes

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és általam vezetett csoportja idén márciusban Erdélyben teljesített jogi monitorozó útjának célja az elszakított területünkön élő magyarok egyéni és kollektív emberi jogai helyzetének felmérése volt. Az emberi jogok – például anyanyelvhasználat, gyülekezési jog –, illetve kollektív jogok – nemzeti önrendelkezéshez, autonómiához való jog – helyzetéről jelentést és dokumentumfilmeket  készítünk. A filmeket folyamatosan adjuk közre. 

E dokumentumfilm-sorozat első része a "Székely hazafiak terrorizmussal gyanúsítva" címmel a kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán  ellen folyamatban lévő koncepciós jellegű büntetőeljárást dolgozza fel. Ebben a filmelőzetesben megrázó nyilatkozatokat láthatnak az önkényesen, bizonyítékok nélkül hónapok óta fogva tartott székely hazafiak hozzátartozóitól. A teljes film  rövidesen látható lesz.

A cím alatti képen a két meghurcolt derék székellyel  2013 tavaszán Kézdivásárhely főterén beszélgetek. Akkor még országgyűlési képviselőként jártam ott. Bal felől Szőcs Zoltán, jobb felől Beke István. Tisztességük, tisztaságuk, igazságba vetett meggyőződésük és erős hitük sugárzik. Érzem, hogy közeleg a szabadulásuk órája...

“Rosszabb a helyzet, mint Ceausescu idejében” - Gaudi az Echo TV Napi aktuális c. műsorában (2016.04.08.) az erdélyi magyarok fokozódó román elnyomásáról, a Wass Albert ügyről, az önrendelkezés és nemzeti jogvédelem szükségességéről

Az Echo TV Napi aktuális c. műsorában (2016.0.08.) nyilatkoztam a Nemzeti Jogvédő Szolgálat idén márciusban Erdélyben teljesített jogi monitorozó útjáról, a készülő jelentésről, filmről és folytatásról, az erdélyi magyarok elleni fokozódó román elnyomásról, koncepciós eljárásokról, a terrorgyanúval önkényesen előzetesben tartott kézdivásárhelyi székely hazafiakról, a kertjében Wass Albert szobrot álló Tóth Ferenc jogerős felmentéséről, a bátor és elkötelezett erdélyi ügyvédekről, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkájának nélkülözhetetlen javításáról, a székely önrendelkezés és nemzeti jogvédelem szükségességéről, a magyar kormány megkerülhetetlen alkotmányos védhatalmi kötelezettségéről.

Nemzeti jogvédő siker: jogerősen felmentették a Wass Albert szobor miatt meghurcolt székely művészt

- a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) közleménye, 2016. április 7.

Április 5-én felmentette a marosvásárhelyi táblabíróság emberiség- és békeellenes bűncselekményért elítélt személyek kultuszának terjesztésének vádja alól Tóth Ferenc székely festőművészt, aki Wass Albert-szobrot állított fel lakóháza udvarán az erdélyi Szovátán. A másodfokú bíróság elrendelte az elkobozott alkotás, az író nevét tartalmazó plakett és három magyar nemzeti színű szalag visszaszolgáltatását és eltörölte az első fokon kiszabott tízezer lejes pénzbüntetést is, a 950 lejre rúgó perköltség a román államot terheli.

Gaudi a Szabadfogásban a pedagógusok engedetlenségi akciójáról, a föld védelméről, az őshonos európai közösségek migránsok helyetti védelméről és a terrorcselekményekről

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. közéleti vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal március 30-án (27. adás), a következő részvételemmel zajlott adást április 6-án sugározzák.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- a március 29-i pedagógus engedetlenségi akció értékelése, lesz-e általános polgári engedetlenség ? 

- legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz kétharmadot kapna ismét, lesz változás ?

- Schulz EP elnök aljasnak nevezte a kvóta népszavazást és Szegedre javasolt menekülttábort, összeesküvés Botkával, avagy folytatódik Európa bevándorlás-cunamival való összeroppantásának projektje  ? 

- véres pakisztáni merénylet, harc a terror ellen, a világ diszkriminatív részvéte, miért van kettős mérce?

- kinek adnánk kiemelt állami fizetést ? Én az javasoltam, hogy annak, aki magyar állami vezetőként végre képes a székelyekkel összefogva megvalósítani a székelyek önrendelkezését.

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket.

A 27. adás felvétele (42 perc)

Szereplők rajtam kívül: Bogdán László, Cserdi polgármestere, Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Konok Péter történész,  Magyar Kornélia politikai elemző  és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Morvai, Gaudi és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Kolozsváron

A román hatóság lebontatná Petőfi Sándor, Szent István és Szent Erzsébet szobrát

Erdélyi  emberi jogvédő monitorizáló körúton volt Morvai Krisztina EP képviselő és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Gaudi-Nagy Tamás vezette népes küldöttsége. A körút során Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen találkoztak helyi magyar jogvédőkkel és jogsérelmet elszenvedett magyarokkal. Az utolsó állomás március 18-án Erdély fővárosában volt, ahol a küldöttség a Magyarok Világszövetségének Kolozsváron élő elnökével, Patrubány Miklóssal és Tokay Rozáliával, a kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társsulatának elnökével találkozott. Elbontásra ítélt Petőfi Sándor, Szent István és Szent Erzsébet mellszobrok – ez a nemzeti kisebbségek szabadságjogait „példásan szavatoló” európai uniós tagállam, Románia igazi arca.

Patrubány Miklós összegző képet vázolt az erdélyi magyarság helyzetéről, amelyet aggasztóként értékelt. Az erdélyi magyar nemzeti közösség élete ekként való alakulásának –  amelyben egyre gyakoribbak a román állam és hatóságai által a magyar közösségek és vezetőik ellen elkövetett támadások és nyílt jogsértések – okait vizsgálva az MVSZ elnöke fontossági sorrendben három tényezőt nevezett meg. A legfőbb felelősség a román államot terheli, amely egy percig sem mondott le a magyar nemzeti közösség gyengítéséről, további szórványosításáról. Második tényezőként a mára megosztottá és súlytalanná vált erdélyi magyar politkai képviseletet nevezte meg. Harmadikként a magyar államot sorolta, amelynek politikájából hiányzik a kisebbségi sorba taszított magyar nemzeti közösségek megmaradását szavatoló koncepció, és amely nem, hogy védhatalmi státust vállalna, még e közösségek autonómiájáért sem áll ki, sem a kétoldalú kapcsolatokban, sem a nemzetközi politikai intézményekben.

A feltámadás reményétől áthatott Áldott Húsvétot!

Ebben a sarkaiból kifordult világban, az igazságért és szabadságért folytatott küzdelmek hosszú sorozatában kissé most megpihenve annak biztos tudatában kívánok mindenkinek hitet erősítő, áldott Húsvétot, hogy Jézushoz hasonlóan keresztre feszített nemzetünk és személyes életünk számára is eljön a Feltámadás!

Lelki megfrissülést, töltődést hozó szép és megújító Húsvétot is kívánok!

Tavaszra fordult a tél, fordítsuk mi is így életünket és gyakoroljuk a cselekvő szeretet gyógyító erényét embertársaink és magunk felé!

Mindszenty József 1944 márciusi  körlevelében írt gondolatai ma is időszerűek:

"Új világért ma sok vér folyik, sok szó esik. Mi tudjuk a kinyilatkozásból, de a történelem tapasztalatából is, hogy nincs más név, amelyben üdvösségünket lelhetnők, mint a mi Urunk Jézus Krisztus drága neve."


Húsvéthétfőn pedig kívánok a lányoknak-asszonyoknak sok locsolót, a fiúknak-férfiaknak sok locsolást ! A fiaimmal idén is elindulunk...

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Budapest, 2016. esztendő Húsvétján

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Négy év után mentették fel a Dániel Péter és homoszexuális menet ellen tiltakozó hazafiakat

Közel négy év után mentette fel a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. március 7-én első fokon azt a két hazafit, akiket az Orbán rendszer rendőrsége és ügyészsége hurcolt meg a Horthy Miklós kormányzó szobrát leöntő - időközben már Izraelbe települt - Dániel Péter és homoszexuális menet elleni tüntetéseken való részvétel miatt. A hazafiak védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője látja el.  Az ügy pikantériája, hogy az egyik felmentett vádlott, Kürti Zoltán az akkoriban országgyűlési képviselői megbízatást is ellátó nemzeti jogvédő parlamenti munkatársa volt. Az ügyészség egyikük esetében tudomásul vette a felmentést, de a jelenleg Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnökének asszisztenseként dolgozó Kürti Zoltán esetében bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. A tárgyalásról Almási Lajos készített videós tudósítást, amely a rendőri jogsértéseket is bemutató dokumentumrészleteket is tartalmaz. Az ügy további leírása a filmet követően olvasható.

 

Zsolt ellen a 2012. március 20-án, Budapesten a Liberális Klub előtt gyülekezési jog és véleménynyilvánítási szabadság körébe tartozó, Dániel Péter elleni demonstráció kapcsán indult becsületsértés vétsége miatt büntetőeljárás. Az egyik önkényesen intézkedő rendőrnő azt állította, hogy női mivoltában súlyosan megsértette a hazafi és lecigányozta. Azonban ezt az eljárás során az állítólagos sértetten kívül más bizonyíték nem igazolta, ráadásul Lukács Nikolette r. fhdgy a bíróság előtt a korábbi nyilatkozataival ellentétben a másik vádlottnak, Kürti Zoltánnak tulajdonította az ominózus kijelentést, majd a bírói figyelmeztetésre kezdett el újra "emlékezni". Indulatos kirohanást intézett nemcsak a védő ellen, akit a tüntetésen résztvevők hergelésével "vádolt", de a bíró ellen is, aki rendre kellett utasítsa.